Felmérés a webfejlesztés lehetőségeiről

Az alábbiakban kérem olvassák el egy 2010 őszi KKV marketing konferencián készített felmérés eredményeit, mely bemutatja a magyar KKV-kban rejlő üzleti lehetőségeket a webfejlesztés témakörével foglalkozók számára.

A magyar KKV-k és a web 2010-ben (kivonat)

Készítette: Kollár László (Microsoft) és Janata Krisztina (MarketingCommando)

A kérdőívet a közel 1500 résztvevő közül 337 fő töltötte ki. A választ adó 337 fő kb. 320 céget képviselt. A kérdőívet kitöltő cégek profilja teljesen vegyes, általában kereskedelmi ill. szolgáltatási tevékenységeket adtak meg profilként. Az átlagos létszám 19 fő volt, közel 200 cég tartozott a 2-5 fős kategóriába. A felmérés a magyar társas vállalkozások kb. egy ezrelékétől kapott válaszokra alapul, abból is a kisebbekre, ugyanakkor az anekdotikus mintavételezésnél jóval több.

A válaszadók 89%-a rendelkezett a konferencia idején webes jelenléttel, 5 cég jelezte, hogy már folyamatban van náluk a weboldal készítés. A probléma inkább az, hogy a tejles minta egy negyede - a honlapkészítés során - csak statikus alapadatokat közöl magáról, ami több szempontból is kevés. A SEO hiányában nem találják meg az adott céget, de ha mégis, akkor sem jutnak el a vásárlási döntésig az adott weboldal alapján, azaz effektív haszna alig van a webes jelenlétnek. Így aztán a kisvállalat nem is költ a webfejlesztés semmiylen ágára.

A webet, mint az ügyfelek elérésének egyik módját, csak a cégek 15%-a alkalmazza jelenleg. A magyar KKV-k zömének webes jelenléte nem éri el a célt, ti. jelenlegi formájában nem lesz versenyképesebb tőle a cég. (a külföldi piacok elérését zömében meg sem kísérlik.) Az ok-okozati kapcsolat mind a két irányban fennáll, ti. ha nem lesz több pénze a honlapkészítés következtében, miért tenne bele többet a vállalkozó, ha viszont nem csinálja jól (ár minimalizál és nem érték optimalizál), akkor nem meglepő, hogy nem is fog működni.

A legjellemzőbb igény a kereső-motorokon elért jobb helyezés, ami azt mutatja, hogy a KKV-k érzik, hogy a mostani webes jelenlétük nem igazán segíti az üzletüket - a korábbi weboldal készítés valószínűsíthető hiányosságai miatt. Az új arculat, off-line marketing tevékenységgel való integráció iránti igény azt jelzi, hogy várhatóan a mostani weboldalak zömét a KKV-k a válság elültével le fogják cserélni, éppen a jelenlegi odalak eredménytelensége okán.
A KKV-k jelentős hányada tudja, hogy milyen lépéseket kéne tennie a webfejlesztés területén, de - elsősorban idő és erőforrás hiány miatt – nem lépi meg ezeket. A nem cselekvésnek csak kis részben oka a jelenlegi webfejlesztéssel foglalkozó cég lecserélésének problémája, ami implicit módon azt jezli, hogy a KKV-k tisztában vannak azzal, hogy a hiba náluk keresendő.

A KKV-k által a weboldal készítésre, mint marketing eszközre költött pénz minimális, ami kihat a webes ökoszisztéma kiszolgáló oldalára is. Az értéklánc egyes elemei nem válnak szét funkcionális szintenként és a felsőbb rétegek (amitől az egész működne), hiányzik.

A hoszting szolgáltatás jelentős részben viszonteladott kollokációt takar, a pár igazán nagy hazai hoszter géptermeiben hosszú sorokban álltak a Dexion Salgó polcokon a PC múzeumból szökött gépek (a minimális terhelésre valóban elég).

A hazai domain név kiadás még mindig hetekig tart, szemben pl. a GoDaddy-n való .com-os domain név megvásárlásának 5 perces időszükségletével. Ebből adódóan a .hu domain-ek mellett megjelentek a .eu és .com-os nevek. Milyen szép is lenne pl. a mennyapu.hu-n ugyanezt megkapni...

A honlapkészítési piac szereplői bizalmatlanok egymással, esetenként irreális követelményeket támasztva mind a két fél részéről. Terhelési elvárások, rendelkezésre állás, terméktámogatás, dokumentáció, oktatás, garancia, ezek gyakran ismeretlen fogalmak a webfejlesztés kapcsán, mint ahogy esetenként a számla is az.

Az értéklánc felső szintjei (online marketing tervezés, üzleti folyamatokba való integrálás) fejletlenek, a webfejlesztés és webes jelenlét nem integráns része a KKV teljes marketingjének, inkább csak egy kipipálandó penzum.
A kiszolgáló oldal szintén fregmentált, a teljes web fejlesztői/SEO/designer/ karbantartás/hoszting piac össz mérete 66 Mrd Ft körül van évente (a becslést lásd a mellékletben), amin kb. 3000 (!) mini weboldal készítéssel foglalkozó vállalkozás osztozik. Ebből adódóan az átlagos éves árbevétel 22 M Ft körül van, ami kb. 3-4 fős átlagos cégméretnek felel meg.

A szolgáltatói oldal „hozzuk ki a maximumot az adott ügyfélből” szemlélete a vertikális modell felé tolja a webügynökségeket, aki nem csak a webfejlesztés munkálatait végzi el, hanem üzemeltet, sőt hosztol is, nem egy esetben saját maga által épített hardveren. A gond a vertikális integráció és az átlagos cégméret közötti ütközés, ti. egy 3 fős cég nem tud specializálódni, azaz mindenhez ért egy kicsit, de egyik feladathoz sem ért igazán.
Ennek egy folyományaként a marketinghez, a kereső optimalizáláshoz vagy a felhasználói élmény javításához értő emberek általában hiányoznak, hiszen a mély technikai ismeretek (pl. névfeloldási problémák kezelése) és az ügyfélviselkedésre optimalizálás ritkán vannak meg egy személyben. Végeremény: a honlapkészítés során létrejött website-ok nem érik el a várt hatást.

Befejezésként álljon itt egy ellenpélda, egy három fős cég. Az Axo Saniter Kft tudatosan gyúrt a webre, messze túl van a statikus bemutatkozó oldal állapoton, tisztában van naprakész tartalom és a keresőmotorokon való jól szereplés fontosságával, a webfejlesztésre és a webre irányítja minden marketingre költött pénzét. Ennek eredményeként - hozzátéve a gyors és korrekt ügyfélkezelést valamint a versenyképes árakat – sikeresen versenyez a nála nagyságrendileg tőkeerősebb nagyokkal. A web segít az élre kerülésben, csak érteni kell hozzá. Tanítsuk meg a KKV-kat erre!

A Melléklet – a hazai vállalati szektor webes jelenlétre fordított teljes költségének becslése
a webfejlesztés kiadások Magyarországon
A vállalkozások számára vonatkozó adatok 2008 év végiek és a http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/index.jsp oldalról vettük őket.